<< Előző       Tartalom      Fórum      Kutyás könyvek

Természetesen nemcsak Bukfenctől és Jeromostól tanultam a kutyaetológiát. Itt volt például Boldizsár, akit már említettem és élete korai periódusában én neveltem. Később kikerült a tanszékre és ott is élt majdnem élete végéig. Egyszer, több évvel azután, hogy már nem nálunk lakott, valamiért haza kellett vinnem és feltűnt egy különös viselkedése. Nagy, ötszobás lakásunk volt és Boldizsár mint az árnyék követett engem szobáról-szobára. Egy nap múlva viszont már csak akkor ugrott fel és indult el, amikor én elhagyni készülődtem valamelyik helyiséget. Érdekelni kezdett, hogy vajon miből tudja ez a kutya, hogy én ki fogok menni? Elkezdtem kísérletezni, váratlanul hagytam el a szobákat, vagy csak az ajtóban döntöttem el, hogy bennmaradok vagy kimegyek. Mindhiába, Boldizsárt képtelen voltam megtéveszteni. Mindig pontosan előre tudta, hogy mikor megyek ki, ilyenkor ugrott és jött velem. Ha úgy alakult, hogy maradtam meg se mozdult.

Be kell vallanom szégyenszemre, hogy etológus létemre nem tudtam kideríteni a dolog nyitját, valamit tudott rólam, ami megfigyelhető volt és jelezte a szándékomat és én képtelen voltam kideríteni, hogy mi az .

Az is bizonyos, hogy az emberszabású majmok is figyelik társaik tevékenységét. Menzel tanulmányaiból kitűnt, hogy a fogságban tartott csimpánzok is nagyon figyelik egymást és társaik viselkedéséből fontos információkhoz jutnak. Amikor különböző táplálékdarabokat rejtettek el egy nagyobb fás területen, hogy tanulmányozzák a csimpánzok memóriáját, időnként egy egyed megfigyelhette, hogy mit hova rejtenek. Ha egyedül engedték szabadon a területen, akkor gyorsan és következetesen gyűjtötte be a finom falatokat.

Időnként a megfigyelőt a többivel együtt engedték a területre. Ilyenkor kiderült, hogy viselkedéséből a többiek megsejtették, hogy ő tudja, hol vannak a rejtekhelyek és az egész csapat a megfigyelőt kezdte követni. Sokszor előbb értek a jól eldugott táplálékhoz, mint amelyik pontosan tudta, hol van. Olyan kísérletet is végeztek, amikor kétféle táplálékot rejtettek el és egy-egy kiemelt csimpánz volt a megfigyelő, de mindegyik csak az egyik fajta táplálék rejtekhelyét ismerte. Amikor a többiekkel együtt szabadon engedték őket a területen, kiderült, hogy azt a megfigyelőt követik, amelyik a kedveltebb táplálék rejtekhelyét ismerte. Valószínűleg izgatottabb volt, vagy valamilyen más módon lehetett ezt viselkedésből kikövetkeztetni.

Ezekben az esetekben nem fajspecifikus pózolások, hanem a céltudatos mozgás, az érzelmi állapot, az egyed viselkedésének egyéb apró jelei szolgáltatták az információt. Ez is mutatja, hogy a csimpánzok számára milyen fontos a többiek viselkedésének egészen aprólékos megfigyelése és értékelése.

A kutyák is kiváló etológusok és ebben nagyon segíti őket a kötődésük az emberhez, mivel szeretnek és állandóan figyelnek bennünket. Kiválóan értenek az emberi "testbeszéd" leolvasásához. Amikor már Bukfenccel éltünk, számtalan alkalmam volt megfigyelni, hogy ő is milyen gondosan figyel minket és milyen pontosan ki tudja spekulálni az eseményeket. Volt egy időszak amikor Évával mindketten sokat utaztunk külföldre és Bukfenc roppant szomorúan viselte ezt. Ha valamelyikünk egy bőröndöt vett elő, Bukfenc már összeomlott, szomorú lett és hiába volt minden vigasztalás, fínom falatok, amíg az illető vissza nem érkezett tartott a bánat. Az első nyáron a Bükkbe indultunk néhány hetes kirándulásra és amikor elővettünk egy nagy bőröndöt Bukfenc megint kétségbe esett, hiába voltunk mi vidámak, az utazási előkészületek izgalmában, szegény kiskutyánk elvonult egy sarokba búslakodni. Ekkor remek ötletem támadt:

1990 július 1
Bükki nyaralásra Szilvásváradra indultunk Bukfenc nagyon nyugtalan lett, amikor a bőröndöt elővettük, majd szomorúan lefeküdt. Hirtelen támadt ötlettel megmutattam neki a kiránduló botomat magyaráztam, hogy kirándulni megyünk és a botot az előszoba ajtóra tettem. Rámnézett, majd az ajtóhoz ment és a botot megbökte az orrával, majd újra rámnézett. Igen, igen mondtam megyünk kirándulni, te is jössz. Ezután megnyugodott és vidám ugrándozásba kezdett, beleugrott a bőröndbe is……..

Azt a bizonyos botot Bukfenc jól ismerte, mert gyakori, hétvégi kirándulásainkra mindig magammal vittem. Számomra ma is maradandó élmény az, ahogyan kialakult benne a megértés. Nézte a botot, nézett engem, a pillantásváltogatásnak igen fontos szerepe van az emberi kommunikációban is, meg az együttműködésben is, mint az előbbi fejezetben láttuk. És pontosan látszott rajta, amint a szomorú állapotból lassan átbillen a vidám állapotba, felfogta, hogy most kirándulni megyünk. Teljesen úgy éreztem magam, mint amikor egy kisgyereknek magyaráztam valamit és az megértette. Egyértelmű volt számomra, hogy "valakivel" állok szemben.

A kutyáknak ezt a kitűnő képességét, hogy állandóan "olvasnak" bennünket, nagyon komoly feladatokra is lehet használni. Ma már a világban sok helyen képeznek ki olyan kutyákat, amelyek a gazdáik epilepsziás rohamát képesek 10-15 perccel előre jelezni. Ez rendkívül nagy segítség a gazdának, mert még elegendő idő áll rendelkezésére, hogy a jelzés után többé-kevésbé biztonságos helyre vonuljon, lefeküdjön, környezetét figyelmeztesse. Egyben nagy biztonságérzet is a gazdáknak, hogy amikor a kutya nem jelez, akkor nem kell félniök a váratlan rohamtól. Az állattenyésztésben is használható a kutya jó megfigyelőképessége. Mesterséges megtermékenyítésnél a tehenek peteérésének pontos időpontját jó tudni, de nehéz megállapítani, használnak ehhez kutyákat is, amelyek valószínűleg az ivarzó tehenek szagáról ezt meg tudják állapítani és megfelelően "jelentik".

Ahol több kutya él együtt ott persze a kutyák egymást is figyelik. Amikor Jeromos hozzánk került, hat hetes korában, még nem nagyon figyelt arra, ha valmit mondtunk neki. Úgy két hét múlva már sejtette, hogy az emberi beszédre figyelni kell, figyelt is, de nem értett semmit. Ez abból derült ki és ezen sokat mulattunk, hogy ebben az időszakban, ha mondtunk valamit a kutyáknak, akkor Bukfenc ránk figyelt Jeromos pedig Bukfencet nézte és várta, hogy az a saját testbeszédével jelezze, hogy mi következik, séta, evés, autózás, vendégek jönnek vagy más kutyailag is érdekes akció következik. Bukfenc itt mint "tolmács" működött, további két hét múlva Jeromos már maga is tudta, hogy a legfontosabb dolgokat miféle hangjelek előzhetik meg.

Sokszor képtelenek voltunk kitalálni, hogy Bukfenc miből értett meg egy adott helyzetet és bizonyos, hogy ebben nemcsak a testbeszéd, hanem a "szóbeszéd" is nagy segítségére volt. Következzék egy erre vonatkozó naplóbejegyzés:

1992, Március 7
Gerhard Schaeffer német biológus professzor barátunkért akartunk a repülőtérre menni. Előtte Évi szüleinél ebédeltünk, majd hazahoztuk Bukfencet és közben, lehetőleg az általa értett szavakat nem használva, megbeszéltük, hogy őt talán most nem kéne magunkkal vinni. Amint itthon kabátunkat le sem vetve készülődtünk, a bejárati ajtó nyitva volt. Kerestük a kutyát és nem találtuk. Biztosan lefeküdt valamelyik szobában mondta Évi. Azért meg akartam győződni, hogy megvan, hívogattam, sehol. Újabb hívás, véletlenül kinéztem az ajtón és látom, hogy óvatosan bedugta fejét a lépcsőházból, ahol már jóideje várta, hogy megint elmenjünk. Kénytelenek voltunk vinni.

................................. Bukfenc azt is könnyen ki tudja fejezni, ha nem akar valamit. Például ha este későn még egy plusz sétára lenne kedvem és hívom, az esetek többségében vidáman szalad, de előfordul, hogy nincsen kedve és ilyenkor mozdulatlan marad, de apró farokcsóválással jelzi, hogy figyel rám. A mozdulatlanná merevedés mindig valamiféle nemet jelent, sokszor, amikor kirándulunk és útelágazásokhoz érünk elindulok valamelyiken, de kiderül, hogy Bukfenc máshova szeretne menni. Ilyenkor mereven megáll az elágazásnál és néz utánam. Ha ragaszkodom az én választásomhoz, akkor utánam jön természetesen. De, ha kedvében akarok járni, akkor visszajövök és teszek néhány lépést egy másik úton. Ha ez sem jó nem mozdul, ha viszont a számára kedvezőt választom azonnal elindul utánam.
Egy napló bejegyzés erről:

1993 Március 27
Ma későn jöttünk haza koncertről, csendesen esett az eső, amit nagyon utál Bukfenc. Levittem gyors esti sétára, a kistér mellett mentünk, beszaladt én továbbmentem, hívtam. Ő kijött és mereven megállt, nem értettem, mert olyan rövidet mentünk még, de kiderült, hogy igenis elég volt neki, mert amikor visszafordultam (azt hittem a másik irányba akar menni) akkor gyorsan még visszaszaladt a kistérre, pisilt, kakált és amikor végzett, hazavezetett. Ebben tehát az az érdekes, hogy azt jelezte, hogy ott akar maradni, nemcsak irányt jelzett.

Idővel bevezettem a "Merre?" jelet, nagyon gyorsan megtanulta Bukfenc, hogy ha ezt kérdezem akkor ő választhatja meg az utat. A "merre?" után rendszerint magasan körbeszimatol, valószínűleg a szagok döntőek a választásban, kiválaszt egy útirányt és szépen elindul rajta. Előfordult, hogy egy nyári meleg napon hosszas kutyagolás után az útelágazásnál a "merre?" kérdésre Bukfenc hosszasan elgondolkodott, majd kinézett egy kellemes árnyékot adó fát és lefeküdt alá pihenni, élénken figyelve, hogy én is megfogadom-e a jótanácsot. Megfogadtam.

A választás lehetőségét Jeromos is nagyon gyorsan megtanulta, de ő hangadással jelzi, hogy mi a helyes választás. Ha odajön hozzám kérő pofával én persze rendszerint tudom, hogy éppen mit akarhat, de néha tévedek. Ilyenkor elsorolom a lehetőségeket, sétálni, enni, játszani stb. Amikor ahhoz érek, amelyiket igazán szeretné, akkor hangos ugatással jelzi, hogy ez az. Sokszor viszont bonyolultabb módon fejezik ki kívánságaikat. Egy napló történet ezekről:

1992, Január 16
Napok óta este Évivel megyünk le sétálni, ha Bukfenc jön tíz óra felé és megbök, hogy menjünk, mindig mondom neki, hogy majd Évivel. Ma ezért már nem is jött, Évi szobájában aludt. Évi telefonált, hogy későn jön, menjünk egyedül. Hívtam őt, lassan jött, megállt az előszobába és feltűnően kibámult az előszoba ablakon, elküldtem a pórázért immel-ámmal elindult, az odavezető út mellett egy széken feküdt Évi pulóvere, Bukenc ott megállt, a pullóvert megbökte és kérdően visszanézett rám. "Hozzad csak a pórázt, Évi nem jön", válaszra hozta a pórázt.

Néha meglátogat bennünket Bea, egy nagyon kedves és kiváló kutyakozmetikus, akit a kutyáink nagyon szeretnek, noha a kefélés, nyírás, fürdetés műveleteit igazából szívesen elhagynák. Többször előfordult már, hogy Bea megérkezett, nagy üdvrivalgással fogadták, majd Bukfenc berohant hozzám a belső szobába és könyörgő pofával hívott, hogy legalább legyek ott, amikor a szörnyűségek történnek majd. És bizony a kozmetikázás egy részénél megnyugtató jelenlétem igencsak megkívántatik. Ha olyasvalaki érkezik, akivel a kutyáknak nincs dolguk, akkor is jelzik nekem, hogy valaki jött, ha én nem vagyok ott, de akkor nem hívnak oda. Egyszer egy ismerős szerelő javította a folyosói vasajtónkat. Az előszoba nyitva volt és a szerelő gyakran ingázott az előszobában lévő szerszámostáskája és a vasajtó között. Én egy belső szobában az íróasztalomnál dolgoztam. Valahányszor a szerelő átlépte az előszoba küszöbét Bukfenc, aki élénk figyelemmel kísérte tevékenységét beszaladt hozzám és ugatással jelezte, hogy "megint bejött".

A hívás egyértelmű jelzés a kutya rendszerint álló helyzetben "menetkész" állapotban van és sürgetően néz. Ha csak megmozdulok már indul is a kiválasztott irányba. Néhány előfordulás után eltéveszthetetlen.
A kérés többféleképpen történhet, rendszerint intenzív farokcsóválással kísérve, vagy ülő helyzetben sürgető tekintettel. Két példát mutatok be:

1991, November 5
Ma egy teljesen egyértelmű "kérés" fordult elő. Délután odaadtam az ennivalóját. Jóízűen megette, majd üldögélt egy darabig, azután odajött hozzám a konyhába és elém ült a szokásos kérdező-kérő pozícióba és nézett rám. Miután éppen evett, kérdeztem, hogy mit akar, de nem tudtam kitalálni, ekkor a vizes edényére tévedt a pillantásom, üres volt. Megtöltöttem, nagyon örült és hosszasan ivott.

1991, November 27
Ma esett az eső és nedvesen jöttünk meg a sétáról, de elfelejtettem megtörölni. Mentem a szobámba, utánam szaladt, elém került, megállt előttem és elkezdte a fejét a szőnyegbe törölni, megállt, majd kérően nézett rám. Törülközni akarsz? Kérdeztem, erre felugrott és rohant a fürdőszobába, ahol a törülköző van. 

Ez az utóbbi már tulajdonképpen a mímelés kategóriájába tartozik. Nem fordul elő túlságosan sűrűn, de nagyon fontos kategóriája a kívánság jelzésének, mert igen fejlett elmét feltételez. A tudományos pontosság végett csak az adott kívánság első mímelését értelmeztem ilyen módon, mert a többszöri előfordulásnál, lehet, hogy a kutya csupán megtanulta, hogy az ő egy adott mozdulatára én megfelelően válaszolok. De elég sok különböző kérésnél is előfordult. Mindenesetre bemutatok még kettőt:

1996, Augusztus 26
Nógradi kertünkben egy vakond nagy kupacot túrt a kis eperfa ala. Ott álldogáltunk a közelben Évivel és Pali barátommal. Egyszercsak Bukfenc morog nekem a kérő morgásával, majd amikor kérdezem, hogy mit akar, "merre?" újra vonyításszerű hangot hallat, majd odamegy az eperfához, néz rám és a mancsát óvatosan kétszer elhúzza a vakond túras felett. Nem kaparta, éppen csak érintette a talajt és nézett rám. Miután a kertben nem szabad a vakondtúrást szétkaparni, mondtam neki, hogy nem. Erre nagyot sóhajtva lefeküdt a túrás mellé.

A történethez hozzátartozik, hogy amikor Nógrádban sétálni megyünk a közeli mezőre, akkor Bukfenc és Jeromos is igen nagy élvezettel kaparja szét a vakondtúrásokat, de ez a kertben persze nincsen megengedve.

1996, Szeptember 11
Bukfenc néhany napja hordozgatja a labdát, hogy dugjuk el és kereshesse. Rájöttem, hogy várakozás közben nagyon fülel és pontosan tudja merre jártam a másik szobába és azon az útvonalon keres. Ma is akarta ezt a játékot, de nem volt meg a labda ezért "kért" és amikor Évi kérdezte, hogy mit akarsz ülve elkezdett körülnézni mint amikor keres. Évi rögtön tudta, hogy a labda kell neki.

Sokszor előfordul, hogy kérése elősegítésére megmutat egy helyet, vagy egyéb módon ad jelzéseket:

1993, Február 10
Juliék voltak itt a Mirci cicával, amely most is igen heves érzelmeket váltott ki Bukfencből. Nyalogatta és mindenáron a szájába akarta venni szegény macskát. Úgyhogy be kellett zárni a cicát a fürdőszobába. Időnként megnéztük Bukfenccel. Este, amikor már elmentek, megnéztük az esti TV híradót, ami után le szoktunk menni sétálni. Évi megkérdezte tőle, na mit kér a kiskutya? Erre egy olyan nyögés és sóhajszerű vinnyogás volt a válasz, amit előzőleg a cica nyaggatása közben adott többször. Én nem akartam hinni a fülemnek és azt gondoltam, hogy már nagyon le akar menni és arról szól a dolog, de amikor felkeltem a székből és elindultunk, akkor nem a pórázhoz rohant, ahogy szokott hanem a fürdőszobába, a cica hűlt helyére. Tehát tényleg a cicáról ábrándozott.
Néhány nappal később Juli lányom egyedül jött egy délelőtt és Bukfenc neki is elmagyarázta, hogy nagyon szeretné a cicát, megint sójatozott, nyöszörgött és Julit is a fürdőszobába vezette ahol a cica napokkal előbb volt.

A legizgalmasabb dolog az, amikor a kutyák kérdeznek. Furcsa módon még a tudományos irodalomban senki sem közölte, hogy ilyen viselkedés egyáltalán létezik. A nagyon iskolázott, fegyelmezett kutyákat is leszoktatják a kérdezésről a gazdáik. Igazából nagyon kell figyelni a kutyák kéréseire és kérdezésére, mert ha nem reagálunk megfelelően, akkor hamar leszoknak arról, hogy ezt csinálják. A kutyákban nagyon erős a szabálykövetés és az alárendeltség elfogadása. Ha valahol "rendnek kell lenni", azaz a gazda azt kívánja, hogy a kutyája engedelmes, szófogadó legyen, akkor általában az lesz és, se nem kér se nem kérdez. Az én kutyáim eléggé neveletlenek, valószínűleg ezért is kérnek meg kérdeznek annyit.

***

Köszönjük Csányi Vilmosnak, hogy rendelkezésünkre bocsájtotta ezt a pár oldalt. 
A könyvben olvashatsz még további aranyos történeteket, azok tudományos magyarázatát.
Vigyázz, ha elkezded, nem tudod letenni!

<< Előző       Tartalom      Fórum      Kutyás könyvek